Tablókönyv - Boronkay Középiskola Vác
1954-2014
Diákemlékek tárháza


Sok ember az élete folyamán szorosan kötődik szülőföldjéhez, őseihez, anyanyelvéhez és az ezen értékeket őrző és ápoló iskolához. Ez a kötődés átszövi érzelmi életünket, s meghatározza annak fejlődését is. Talán mindannyian egyszerre érezzük az alma mater vonzását és távolságának nosztalgiáját. Ezen könyv kézben tartásával egy kivételes lehetőséghez jut az ember, hiszen legtöbbünknek a saját tablóképén kívül egyáltalán nincs másik. Itt megnézhető az iskola történetében valamennyi végzős osztály emléktáblája. Egy kényelmes székbe leülve, kellemes időtöltés lehet, ha ismerősöket keresgélünk benne, s ha rálelünk, akkor felidézzük az akár teljesen máshová kötődő emlékeinket vele kapcsolatban. De betölti egy különleges könyv szerepét is a polcunkon, amelyet elő lehet venni, ha vendégek érkeznek: "Nézd, én ebbe az iskolába jártam, s így néztem ki 18-19 évesen."

Ára: 4.250 Ft

Bubi 1-2. + Ajándék írószer-csomag!

Papírsárkány, csiga, boszorkány, polip, öntözőkanna, körte? Sok-sok állat, növény, használati tárgy vagy éppen mesebeli hős található Bubi kifestőiben. Mielőtt azonban a gyerekek nekiállnak festegetni, érdemes beragasztani a matricákat a megfelelő oldalakra, így segítséget is kaphatnak a színezéshez, közben megtanulhatják a szavakat és azok írásmódját.

Ára: 2.580 Ft helyett, kedvezményesen 1.690 Ft + ajándék írószer-csomag!

Csomagokról a teljes lista a mellékletben.

Wellness hétvégét nyerhet az akciós csomag vásárlásával! Részletekről érdeklődjön!

Peter Orban:
Az asztrológia tankönyve


Az asztrológia tankönyve Peter Orban legújabb alapműve, amely könnyen érthető, jól áttekinthető és rendszerezett bevezetést nyújt az asztrológia világába. Hasznos kísérője lesz mind az asztrológiával most megismerkedni kívánó, mind az alapvető ismeretekkel már rendelkező olvasóknak. Az általános asztrológiai alapelvek és összefüggések bemutatása mellett a szerző részletesen elmagyarázza az állatövi jegyekre jellemző lelki alapmintázatokat. Mindehhez a már jól ismert és közkedvelt Symbolon-kártyák képeit használja fel illusztrációként.

Ára: 3.850 Ft helyett, kedvezményesen 3.080 Ft augusztus 31-ig

Bioenergetic akciós lista a mellékletben!

Neil Gaiman:
Amerikai istenek


Mike Ainsel három évet töltött börtönben, közben mindvégig csak azt a pillanatot várta, amikor végre hazatérhet szeretett feleségéhez, hogy együtt új életet kezdjenek. De mielőtt találkozhatnának, szabadulása előtt néhány nappal a felesége autóbaleset áldozata lesz. Mike élete romokban hever, és ekkor a sors egy különös idegennel hozza össze, aki Szerda néven mutatkozik be, és furcsa módon sokkal többet tud róla, mint ő saját magáról. Szerda munkát ajánl neki, és miközben az események egyre váratlanabb fordulatokat vesznek, Mike kénytelen lesz megtanulni, hogy a múlt sohasem hal meg igazából. Mindenkinek, még az ő szeretett Laurájának is voltak titkai, és az álmok, mesék, legendák sokkal valóságosabbak, mint azt korábban gondolta volna. Mike számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet nyugodt felszíne alatt különös vihar tombol. Egy háború, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke. Egy háború, amelynek Mike Ainsel hirtelen a kellős közepén találja magát.

Ára: 3.980 Ft helyett, kedvezményesen 2.785 Ft július 31-ig

Az Agave és a Magnólia kiadó könyvei 30% kedvezménnyel kaphatók!

Theresa Cheung:
Angyali segítség
Igaz történetek az őrangyalainkról


Egy befagyott tóban fuldokló fiatal egyszer csak megmagyarázhatatlan módon a parton találja magát. Egy haldokló kisgyermek csodával határos módon meggyógyul egy titokzatos idegen látogatását követően. Egy üzletember az eltávozott felesége által küldött figyelmeztetésnek köszönhetően menekül meg a biztos haláltól. Egy idős hölgy emberfeletti erőről tesz tanúságot, amikor veszélybe kerül a kisunokája. Theresa Cheung, az angyali témák ismert szakértője egy inspiráló, igaz történeteket tartalmazó gyűjteményt állított össze, amelyben arról olvashatunk, hogy az őrangyalaink hogyan nyújtanak segítséget, védelmet, megnyugvást és útmutatást életünk egy-egy nehéz időszakában, s hogyan képesek ezáltal örökre megváltoztatni minket. Ez a könyv útmutatást ad ebben a gondterhelt, zavaros világban, történetei mind azt szemléltetik, hogy az angyalok miképpen tudnak varázst, vigaszt és szeretetet hozni az életünkbe, s olyan célt adni mindennapjainknak, amelynek létezéséről ez idáig mit sem sejtettünk.

Ára: 3.380 Ft helyett, kedvezményesen 2.365 Ft július 31-ig

Az Agave és a Magnólia kiadó könyvei 30% kedvezménnyel kaphatók!

Soros György:
Pénzügyi vihar Európában és az Egyesült Államokban


A legendás üzletember legújabb könyvében a Financial Times és a New York Review of Booksban megjelent tanulmányait foglalja össze. A 2008-as hitelválság és következményei című művének folytatásaként is felfogható bestseller közérthető magyarázatokkal, lényegre törő eszmefuttatásokkal világítja meg az amerikai és az európai piacokon - s ennek következtében a világgazdaságban - tapasztalható válságot. Kitér a gazdasági összeomlást megalapozó hibás intézkedésekre, és nagy fejezetet szán az euroválság összetett problematikájának.

Ára: 3.450 Ft helyett, kedvezményesen 2.070 Ft július 31-ig

Akciós lista a mellékletben!

Molnár Rita:
Egy ágyban az árnyékoddal
Pokol vagy Mennyország? - Párkapcsolati tipológia


Párkapcsolat. Időtlen téma. Mindenkinek vagy volt, vagy van, vagy lesz, vagy szeretne. Ahogy az is örök kérdés: Összeillünk? Hogyan javíthatjuk a kapcsolatunkat? Hová tűnik a kezdeti vonzalom és harmónia? Visszahozhatom valahogyan? Egyáltalán mire is van nekem szükségem egy párkapcsolatban? Hogyan kell engem jól szeretni? Előbb-utóbb mindannyiunk fejében felbukkannak ezek a kérdések.
Igazi válaszokat akkor kapunk, ha ismerjük önmagunkat és a párunkat is. A szerzőnő A tükör című, nagy sikert aratott első kötetéből már jól ismert személyiségelemző módszert hívja segítségül. Vidám és szórakoztató leírásaival magabiztosan vezeti végig olvasóit az önismeret sűrű erdejében, ugyanakkor a könyvlapokon időnként felbukkanó, emlékeket, érzéseket idéző verssorai egy másik, lírikus világba is bepillantást engednek?
Mit jelent az árnyékkapcsolat? Miért nem értem a másikat és ő miért nem ért engem? Hol húzódnak közöttünk a háborús övezetek fizikai, érzelmi és intellektuális szinten? Mit tanít a párunk nekünk és mi hogyan segíthetjük Őt a fejlődés útján? Párkapcsolat a megértéstől a megoldásig.

Ára: 2.500 Ft helyett, kedvezményesen 1.750 Ft augusztus 31-ig

Bioenergetic akciós lista a mellékletben!

Lilly Marcou:
Sztálin magánélete


Egy újabb Sztálin-életrajz? Ez a munka ? nem tisztán akadémiai hangvételén túlmenően ? kiindulópontjával is megkülönbözteti magát a többitől. Sztálint, az embert tanulmányozza. Rehabilitálni próbálja talán? Semmiképpen sem. Problémafelvetésében semmilyen kétértelműség nincs. Lilly Marcou fel akar rázni bennünket, azt szeretné, ha az olvasó elutasítaná a történelem leegyszerűsítő elbeszéléseit. Vállalkozása: a szörnyetegben élő ember leleplezése.

Ára: 3.495 Ft helyett, kedvezményesen 1.750 Ft augusztus 30-ig

Duna akciós lista a mellékletben!

Robert Williams:
Luke és Jon


A 13 éves Luke próbál visszatalálni régi életéhez, melyet édesanyja halálával elveszített. Amikor imádnivaló, gyönyörű és habókos anyja egy közúti balesetben meghal, összeomlik a család: az apa az alkoholban próbál vigaszt találni, így Luke magányosan küzd a fájdalmas hiánnyal és a tehetetlenséggel. A fiú a családi élet összezúzott darabjaiból próbálja összeragasztgatni jövőjüket. Az apa és a gyerek kapcsolata azonban csak tovább lazul, s úgy tűnik, megállíthatatlanul távolodnak egymástól. Míg egy nap belép az életükbe egy ósdi ruhákba öltözött fura kis madárijesztő: Jon?

Ára: 2.750 Ft helyett, kedvezményesen 1.650 Ft július 31-ig

Akciós lista a mellékletben!

Sólem Áléchem:
Tevje, a tejesember
avagy Hegedűs a háztetőn


Tevje, a Kijev melletti kis tanyán élő zsidó tejesember élete tragédiák sorozata, mégsem perlekedik az Örökkévalóval. Mindenre tud egy-egy bölcs mondást a Szentírásból vagy a Tórából, s ha nem talál, szellemes álidézeteket fabrikál. Sosem veszti el a reményt, megőrzi derűs életszemléletét. Sólem Áléchem (1859-1916) oroszországi jiddis regényíró könyve a világirodalom időálló értékei közé tartozik. Hitelesen mutatja be egy zsidó közösség mindennapjait, szokásait és életfilozófiáját. Bölcsesség, szeretet, hit, a túlélést segítő hagyomány tisztelete sugárzik ebből a könyvből, amely hol megnevetteti az olvasót, hol könnyeket csal ki a szeméből.

Ára: 1.570 Ft helyett, kedvezményesen 500 Ft

Mentovics Éva:
Mókás állatsereg


Mentovics Éva versei évek óta a gyerekek kedvencei közé tartoznak. Ezúttal seregnyi állat lép elénk a vidám költeményekben, amelyek mindegyikét kedves rajzok színesítik.
Találkozhatunk hernyóval, nyuszival, kutyussal, egérkével, báránnyal, békával és sok más állattal.

Ára: 2.990 Ft helyett, kedvezményesen 1.490 Ft

Napraforgó akciós lista a mellékletben

Bednarik Anasztázia:
Bach-orgonaművek a váci ferences templom orgonáján


Dr. Bednarik Anasztázia Vácott működő orgonaművész. 1987 óta tanít orgonát a Zeneiskolában, majd az 1988-ban alapított Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolában is, ahol 1995-től 2010-ig igazgatóhelyettes volt, majd az intézmény vezetője lett. 2013 szeptemberétől a váci Bartók Béla Zeneiskola igazgatója. A váci Ferences templom orgonistája, a budapesti Harmat Artúr Központi Kántorképző, illetve a MALEZI Karnagyképző tanára. 2012 őszétől az Apor Vilmos Katolikus Főiskola óraadó oktatója. 2011-től felkerült az Országos Szakmai Szakértői, illetve az Országos Szakmai Vizsgaelnöki listára.
Legújabb lemezén 11 orgonamű ? prelúdium és fúgák, triószonáták, valamint korálelőjátékok ? hallható.

Ára: 2.700 Ft

Már nem lakunk itt

Szereplők: Haili Page, Mark Ruffalo, Sam Charles, Jennifer Bishop, Laura Dern, Naomi Watts, Peter Krause
Jack és Terry, illetve Hank és Edith középosztálybeli házaspár. Sok közös vonásuk van. Jack és Hank egyetemi tanár, Terry és Edith főállású anya, az előbbinek két, az utóbbinak egy gyereke van. A két család jó barátságban van egymással, gyakran összejárnak. Edith úgy érzi, hogy a férje elhanyagolja, és viszonyba keveredik Jackkel. Az érzelmes és sebezhető Terry pedig Hankkel szűri össze a levet. Az érzések teljesen összegabalyodnak, a négy ember arra kényszerül, hogy szembenézzen önmagával, átértékelje az életét, házasságát, a másikhoz és a gyerekekhez fűződő kapcsolatát.

Ára: 3.800 Ft helyett, kedvezményesen 990 Ft

Akciós dvd-k kereshetők a honlapon!

24: DEADLINE - ÉLJ EGY ÚJ NAPÉRT!
James Swallow

Várható megjelenés: 2014.08.05.
Ár: 2.999 Ft, előrendelés esetén kedvezményes ár: 2.550 Ft

Egy órája Jack Bauer szövetségi ügynök első számú közellenséggé vált. Ha életben akar maradni, ki kell jutnia az országból, és erre már nem maradt valami sok ideje. Mivel korábbi munkatársait, a terrorelhárító egység ügynökeit megölték, lecsukták vagy félreállították, Jacknek nincsenek segítőtársai, és nem maradt hely sem, ahová mehetne; már csak a saját eltökéltsége hajtja előre. Egyetlen dolog tiszta a számára: be kell tartania a lányának, Kimnek tett ígéretét. Megesküszik, hogy még egyszer, utoljára elmegy hozzá, és mielőtt örökre eltünteti magát, elmondja neki, mennyire szereti. Közben egy sebtében összeállított FBI-csoport ered a nyomába, de keresi őt az orosz titkosszolgálat egyik egysége is, amelynek tagjai parancsot kaptak a meggyilkolására. Ahogy múlik az idő, Jacknek régi barátokkal és ellenségekkel kell találkoznia, hogy a kétségbeesett hajsza során legalább egy lépéssel megelőzze azokat, akik rá vadásznak, és közölje velük zord üzenetét: "Ne álljatok az utamba, és huszonnégy órán belül eltűnök. Soha többé nem fogtok látni. Vagy üldözzetek, de azt azt megbánjátok."

TOVÁBBI ELŐRENDELÉSEK A HONLAPON!

Az író élete, hogy így mondjam, nem öncél - az írónak vizsgázni kell, mások helyett, Isten előtt abból, hogy mi az élet - számára az élmény, tulajdon élete, vizsgakényszer, s az élmény tanulás.
Karinthy Frigyes


Csatolt file: juliusiakciok_4.xls
Csatolt file: bioenergeticjul-aug_2.xls
Csatolt file: dunaakcio2014_4.xls