OLVASÁS ÉJSZAKÁJA

2014. Október 18-án, szombaton, ismét itt Az Olvasás Éjszakája! Vácon 4 helyszínen várjuk izgalmas, olvasmányos találkozásokkal!

16 óra - Kucsák Könyvkötészet és Nyomda, Vác, Dózsa György út 75. -
Út a kézirattól a könyvig

16 óra - Arcus Könyvesbolt, Vác, Köztársaság út 7. -
Mesebolt kicsiknek és szülőknek

19 óra - Lyra Könyvesház, Vác, Piac utca 1. -
Szuperhősök minden sarokban és Hamlet by Arany János feat. Nádasdy Ádám

20.30 - Curia Borház ? Vác, Március 15. tér 20 -
Weixelbaum Laura zenéje idézi meg Burns és Villon szellemét, hogy aztán dalra fakadjanak a Vidám Koldusok

Dr. Móczár István:
Európa Atlantisza
A minószi civilizáció tündöklése és hanyatlása


Az Európa Atlantisza cím azt hangsúlyozza, hogy az öreg kontinens első palotái az Égei-tenger szigetein épültek a bronzkor hajnalán. Az ismeretlen föld kutatásában Móczár nem azt feszegeti, hogy a minósziak voltak-e az atlantisziak, hanem azt, hogy a krétaiak szellemi, gazdasági, művészeti és társadalmi eredményei jóval meghaladták Platónnak Atlantiszról alkotott nézeteit. A világűrből készített NASA-felvételeken, valamint a Chain amerikai kutatóhajó szeizmikus mérésein jól meghatározható az elsüllyedt sziget, Théra egykori partvonulata. A szerző kutatómunkája a mítosz és valóság határán mozog, és szenzációs felfedezést tesz: Atlantisz időkapszuláját nem a sziget központjában, hanem annak déli partján vélte megtalálni. A könyvben szerencsésen ötvöződik a tudományos munka a szerző saját készítésű fotóival, amelyek szinte vezérfonalként vezetik az Olvasót a könyv olvasásakor.

Ára: 8.000 Ft helyett, kedvezményesen 5.600 Ft

Jacky Newcomb:
Angyali titkok


Jacky Newcomb rendkívül izgalmas könyvéből megtudhatjuk, hogyan élhetünk szeretetteljes, boldog és gazdag életet őrangyalunk segítségével. A szerző tökéletes útmutatást ad arra vonatkozóan, hogyan vehetjük igénybe angyalaink segítségét életünk során.
A tartalomból:
? Inspiráló, angyalokkal való találkozásokról és csodás beavatkozásaikról szóló igaz történetek.
? Titkos trükkök és tippek, amelyek segítségével eredményesen működhetünk együtt angyalainkkal.
? Meditációk és szertartások, amelyeken keresztül kapcsolatba léphetünk az angyalok birodalmával.
? Angyali megerősítések, melyek közelebb visznek bennünket céljainkhoz.
? Kreatív ötletek házi szentélyünk kialakításához.

Ára: 3.600 Ft helyett, kedvezményesen 2.880 Ft október 31-ig

Bioenergetic akciós lista a mellékletben!

Kordos Szabolcs:
Taxisvilág, Hungary
Ha a hátsó ülés beszélni tudna?


Pszichológusok, csibészek, titkok őrzői. Ők azok, akik mindent tudnak a városról, lakóiról, a szépségekről és a mocsokról. Kordos Szabolcs, a nagy sikerű Luxushotel, Hungary szerzője ezúttal a taxisok és sofőrök zárt világába enged bepillantást. Hallgassa meg az éjszaka hangjait, üljön be a hátsó ülésre a maffiózók, az életüket elsíró háziasszonyok, dolgozó lányok, piacozó kínaiak, partira igyekvő sztárok mellé. Ragadják meg a milliárdos Ferrarijának kormányát és vegyenek részt egy lesötétített limuzin útján. Álljon be a drosztra, és tudjon meg mindent a hiénák, a ferihegyi és a pályaudvari csaták hátteréről. A Taxisvilág, Hungary lebilincselő, emberi és főleg tanulságos olvasmány egy olyan világról, amelyről csak hisszük, hogy ismerjük.

Ára: 2.990 Ft helyett, kedvezményesen 2.390 Ft

Park Kiadó akciós lista a mellékletben!

Négy évszak házi süteményei
Torták, krémek, palacsinták - + Sherlock Holmes hangoskönyv


A nagy sikerű Több száz ízes házi recept után, a Vidék íze receptújság és a Geopen Könyvkiadó közös sorozatának második részeként jelenik meg a Négy évszak házi süteményei című kötet. A süteményeskönyv mintegy 200 receptet tartalmaz ? évszakonként, egyszersmind szezononként csoportosítva ?, amelyeket az alkotók összegyűjtöttek, megsütöttek, megkóstoltak és lefényképeztek. A könyv több mint 160 fotót tartalmaz ? a tortáktól a lepényekig, a krémektől a morzsaszeletekig, a palacsintáktól a felfújtakig, a kalácsféléktől a csupa csoki süteményekig. Az ünnepek fejezetei a desszertajánlatokon kívül bepillantást engednek régi étel- és népszokásokba. A kötet végén Okoskodó címen megtudhatják az olvasók, milyen trükkjei vannak többek között az omlós, a leveles vajas és a kelt tészta készítésének.

Ára: 3.500 Ft helyett, kedvezményesen 2.100 Ft október 31-ig

Villányi Péter:
Biológia érettségi feladatsor-gyűjtemény
Középszinten


A kétszintű érettségi 2005-ös bevezetése óta biológiából központi írásbeli és iskolai szóbeli vizsgát lehet tenni. Az írásbeli vizsgán az egyik legfőbb szempont a készségek alkalmazásának mérése. Jelen kiadványunk emellett nagy hangsúlyt fektet a biológiai műveltség fejlesztésére is. Az ismeretlen problémákat, ábrákat, grafikonokat, képeket tartalmazó kötet hét feladatsora kiválóan alkalmas a biológiai ismeretek felmérésére, ellenőrzésére, valamint a várható írásbeli feladattípusok begyakorlására.

Ára: 2.740 Ft helyett, kedvezményesen 1.920 Ft október 30-ig

KLETT akciós lista a mellékletben!

Vernor Vinge:
A szivárvány tövében
Regény a holnapról - már ma!


San Diego, Kalifornia, 2025.
Robert Gu, egykor világhírű költő volt. Aztán az Alzheimer-kór elvett tőle mindent. Most egy úttörő orvosi kezelésnek köszönhetően újrakezdheti életét, de a világ nagyot változott körülötte. A mindenütt jelenlévő wi-finek, az okosruháknak és okos-kontaktlencséknek hála a valós és a digitális világ közötti határ fokozatosan elmosódik. Az új technológiák azonban, ahogy a történelem folyamán mindig is, egyaránt használhatók jóra és rosszra.
Robert hamarosan egy világméretű összeesküvés középpontjában találja magát, amely a régi világ teljes eltörlését tűzte ki célul - legyen szó papír alapú könyvekről, vagy akár továbbfejlődésre képtelen, elöregedett emberekről!

Ára: 3.990 Ft helyett, kedvezményesen 990 Ft

Galaktika-könyvek akciója! Teljes lista a mellékletben!

Frank B. Linderman:
Csinos Pajzs - A varjú indiánok orvosságos asszonya


Ez az indiános könyv más, mint a többi. Nem csak a harcról, a törzsek közötti háborúskodásról szól, hanem az észak-amerikai síksági indiánok hétköznapi életéről. Minderről Csinos Pajzs mesél, a varjú törzs legendás orvosságos asszonya, aki a 19. század végén még megélhette az ősi vándorló életmódot. Tolmáccsal és jelbeszéddel meséli el a szerzőnek nem könnyű, mégis gazdag és szép életét. A könyv lapjain megelevednek azok az idők, amikor a bölénycsordák még szabadon hömpölyögtek a végtelen síkságon. Csinos Pajzs az indián nők hétköznapjairól mesél csakúgy, mint az élet nagy dolgairól: udvarlásról, házasságról, gyerekszülésről és gyereknevelésről, a betegek áploásáról, a gyógyításról és nem utolsósorban a varázserejű álmokról.

Ára: 2.170 Ft helyett, kedvezményesen 700 Ft

Tai San:
Kínai örökhoroszkóp
Tervezze meg jövőjét!


Az okok és okozatok összefüggései a távol-keleti filozófiák és vallási tanítások alapvető tételeit alkotják. A jövőnk jelenségei és eseményei minden esetben a jelenünkben gyökereznek, a jelenünkre pedig komoly hatást gyakorol a múltunk. A múltunk forrása születésünk pillanata az a különleges másodperc, amikor világra jöttünk, amikor speciális módon álltak a bolygók, a csillagok, a világmindenség elemei. Az ember természetéből fakadóan kíváncsi, és mindig szeretné látni a jövőt, már most szeretne felkészülni arra, ami valamikor később lesz.
A Kínai örökhoroszkóp tartalmazza a kínai horoszkóp tizenkét jegyében születettek ötöt csoportjára vonatkozó tulajdonságok és képességek felsorolását, az adott időpontok szülötteinek jellemző vonásait; tartalmazza, mire számíthatunk az egyes jegyek és elemek által befolyásolt években; felkészülhetünk a nehézségekre és a boldog napokra, kiszámíthatjuk, várhatóan mikor leszünk mélyponton, és mikor kerülünk fel ismét a csúcsra.

Ára: 650 Ft

Ügyeskedő
Képességfejlesztő feladatok 5-6 éveseknek


Kiadványunk - egy három füzetből álló sorozat első kötete - 5-6 éves gyerekek számára készült. A színezők, útkeresők, pontösszekötő és különbségkereső fejtörők nemcsak szórakoztatóak, de fejlesztik a kézügyességet, a megfigyelőképességet és a kitartást is. A füzet kivehető társasjátékokat tartalmaz, melyek kiválóak a szabadidő hasznos és vidám eltöltésére. Kiadványunk jó lehetőséget nyújt arra, hogy szülők és pedagógusok a gyerekekkel együtt élvezhessék a játékos tanulás örömét.

Ára: 870 Ft helyett, kedvezményesen 700 Ft október 30-ig

KLETT akciós lista a mellékletben!

Maszkabál foglalkoztató - Szakács
- ajándék cd-vel!


Játékos foglalkoztató füzetek a népszerű Maszkabál mesekönyv szereplőivel! Színezd ki, kösd össze, keresd meg vagy hajtogasd ki az összes feladatot! Ha már mindennel végeztél játsszatok egy nagyszerűt a füzet közepén található társasjátékkal! Maszkabál foglalkoztatók Tigrissel, Lovaggal és Sárkánnyal, illetve a Szakáccsal.

Ára: 990 Ft helyett, kedvezményesen 445 Ft

K.Maro:
Million Dollar Boy


K-Maro, akit eredetileg Cyril Kamar-nak hívtak, 1980. január 30-án született a libanoni Beirutban. Születésétől fogva arra kellett felkészülnie, hogy szembe tudjon nézni a Libanonban dúló háború szörnyűségeivel Ennek köszönhető erős személyisége, mely hihetetlen eltökéltséggel párosul. 11 évesen Párizsba utazott, ahonnan már eljuthatott Montreálba, és újra találkozhatott a családjával.
Tizenhárom évesen megalapította első együttesét, a ?les messagers du son??t, ami azonnal nagy sikereket ért el Québecben. A rádiós toplistákra felkerült kislemezek sikerén felbuzdulva a csapat két albumot jelentetett meg. Némi idővel és 100 koncerttel később a csapat már több kanadai kitüntetést is a magáénak mondhatott: ?az 1998-as Montreal Francofolies legjobb koncertje?, ?1999 legjobb hip-hop dala? stb.
Ezt követően K-Maro úgy döntött, hogy szóló karrierbe kezd. Nem sokkal később már úgy emlegették Montrealban, mint ?az élő koncertek nagymesterét?, köszönhetően a színpadon tapasztalható hihetetlen kisugárzásának és a belőle áradó hihetetlen energiának. Saját zenéjének és sajátos stílusának köszönhetően ő lett ?K-Maro, a szórakoztató?.

Ára: 4.900 Ft helyett, kedvezményesen 1.000 Ft

Akciós cd-k kereshetők a honlapon!

Vészhelyzet - 7. évad (E.R.)

Szereplők: George Clooney, Michael Michele, Linda Cardellini, Parminder Nagra, Maura Tierney, Mekhi Phifer

A sorozat újabb évadjában az élet nem áll meg, csak meglehetős nehézségekkel indul. Sam fiával együtt váratlanul eltűnik, Kovac romokban hever, Neela az orvosi pálya feladására készül, Carter magánélete is rosszul alakul, Weaver a bíróság rendszeres látogatója, ráadásul Pratt és Chen súlyos balesetet szenvednek. Mindeközben Abby végre rezidens lesz, Morris pedig lassan felnő a hivatásához.

Ára: 9.900 Ft helyett, kedvezményesen 1.500 Ft

Kedvezményes áron kapható az 5. évad is!

Akciós dvd-k kereshetők a honlapon!



Exkluzív füzetek, jegyzettömbök, mágnestáblák, bögrék díszdobozban!

Nagy választék - kedvező ár!

2015. évi falinaptárak és határidőnaplók is érkeztek.

ELÉG VOLT A BÚJÓCSKÁBÓL! - VALLOMÁS A SZÉPSÉGRŐL
Diane Keaton


Várható megjelenés: 2014.10.24.
Ára: 2.990 Ft, előrendelés esetén kedvezményes ár: 2.540 Ft

Diane Keaton Elég volt a bújócskából! című, humorral és öniróniával sűrűn átszőtt új memoárkötetében a melankolikus hang is megszólal. Izgalmas életének eseményeit a színésznő össze nem álló mozaikdarabokként tárja elénk. Apropót a visszatekintésre és az életről való gondolkodásra egy-egy jelenbeli történés, tárgy vagy éppen saját teste szolgáltatják. Az összefonódó jelen és múlt, a hétköznapok csip-csup ügyeiben rejlő bosszúságok és örömök, valamint a nagy ívű pálya emlékei egyre inkább tartalmas egészet alkotnak számára, s ez képessé teszi arra, hogy meglássa az élet jelenségeiben rejlő szépséget..

TOVÁBBI ELŐRENDELÉSEK A HONLAPON!

Azok, akik igen sokat esznek, rendesen nem a legjobban érzik magukat; azok, akik igen sokat olvasnak, nem mindig a legokosabbak; hanem azok bizony a legbölcsebbek, akik az olvasottakból a számukra a legszükségesebbet megtartják.
Szókratész


Csatolt file: oktakcio_3.xls
Csatolt file: KLETT_15.xls
Csatolt file: dunaakcio2014_21.xls